GRUND ZENEKAR

SZÍNTISZTA ÉLŐ ZENE

Kapj ízelítőt a repertoárból!

Már 23 éves tapasztalat alapján zenekarunk minőségi szolgáltatást tud nyújtani mindenféle rendezvényen, legyen az bál, party, koncert vagy fiatalos lakodalom.
Manapság már kevés az, hogy egyszerűen szól a zene egy rendezvényen, fontos a megjelenés és a színpadkép is, így nagy hangsúlyt fektet a Grund zenekar az elegáns megjelenésre és a kiváló színpadi előadásmódra is! Számos esküvő, céges rendezvény, koncert és más zenei rendezvény tapasztalata áll zenekarunk mögött.

Fiatalos lendületünkkel kiszolgálunk az általunk játszott rendezvényeken mindenkit a fiataloktól az idősebbekig. A kiváló hangulatra, a Grund zenekar a garancia. 

A garázstól a színpadig

Olvasd el történetünket a kezdetektől

A zenekar 1992-ben alakult meg négy fővel. Eleinte a helyi városi rendezvényeken kaptunk bemutatkozási lehetőséget, aminek következtében egyre többen ismertek meg bennünket. 1996-ben megkaptuk a Sarkad Város Kultúrájáért kitüntető címet. 2011-ban csatlakozott a zenekarhoz csengőhangú énekesnőnk. Azóta folyamatosan követjük a repertoárunkkal a rendezvényeken felmerülő igényeket és fejlesztjük a technikai hátterünket. Az ország területén, s azon túl is vállaljuk szabadtéri rendezvények, koncertek, utcabálok, partik, céges rendezvények és esküvők színvonalas zeneszolgáltatását úgy, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedves dallamokat. saját DYNACORD hang- és fénytechnikával, igény szerint szabadtéri nagy teljesítményű hang és fénytechnikával. Több, mint 6  órás repertoár.

Pillanatképek